Gábor tizenkét évet húzott le háromműszakos rendben egy gyárban. Jó fizetés, biztos állás, minden rendben.
Egy dolog kivételével: az elmúlt tizenkét évből egyetlen évnyíró ünnepségen, ballagáson vagy szülői értekezleten sem tudott ott lenni.
Az indulás
"Nem volt drámai döntés. Nem mondtam fel, nem tettem kockára semmit."
Az első nyolc hónapban párhuzamosan csinálta. Ez konkrétan azt jelentette:
"Ez így nézve három hétből kettő. Sokan azt hiszik, minden nap kell. Nem kell. Csak az kell, hogy tudd, mikor jön a következő."
A nehéz rész
"A hetedik hónapban akartam abbahagyni. Nem azért, mert nem ment — hanem mert fáradt voltam, és nem láttam a végét."
Ami átvitte: a szponzora megkérte, hogy írja le, mi változott az elmúlt fél évben.
Amit leírt
"Egyik sem volt pénz. Mégis ezek tartottak bent."
A váltás
A tizennegyedik hónapban mondott fel.
"Nem volt hősies pillanat. Kiszámoltuk a feleségemmel, hogy három hónapja stabilan megvan a fizetésem, és van hat hónapra tartalékunk. Ennyi."
Ma
Két éve dolgozik teljes állásban az üzletben, Junior Team Leader.
"Tavaly ott voltam a lányom ballagásán. Középen ültem, nem hátul, mert nem kellett rohannom műszakba."
Csend, aztán:
"Ezért csináltam az egészet. Nem az autóért."